?>

A szuka táplálása

A vemhesség utolsó harmadában már kiemelt szerepe van annak, hogy mit etetünk. Mit érdemes erről tudnunk?

A szuka táplálása
2021. 02. 10.

1. rész: A szuka táplálása


A  kölyökkutyák  táplálása  már  az  anyaméhben megkezdődik,  hiszen  a   magzatok  az  anyaállat  méhlepényén keresztül  jutnak  a   táplálóanyagokhoz.  Ezért  lényeges,  hogy már a vemhesség alatt is  szem előtt tartsuk mind az anya, mind az utódok szükségleteit.


Általában  elmondható,  hogy  a  vemhesség  első kétharmada  még  nem  jelent  akkora  megterhelést  a  szukák számára, hogy takarmányozásukon változtatnunk kellene. Sőt, a  vemhes  kutya  ilyenkor  fokozottan  hajlamos  az  elhízásra, hiszen  étvágya  megnő,  ugyanakkor  tényleges  táplálóanyag szükséglete ezt ilyenkor még nem követi. Kiemelt jelentősége van annak, hogy ebben az időszakban ne hízlaljuk el a vemhes kutyát, mert az súlyos problémákat eredményezhet az ellés és a tejtermelés során is.

A   harmadik   trimeszterben   a   magzatok   gyors növekedésnek   indulnak,  így  a  vemhes  szuka  táplálóanyag igénye is jelentősen  megemelkedik. Ekkor már mindenképpen magas energia- és fehérjetartalmú  táp etetése javasolt, valamint az  adagot  is  érdemes  fokozatosan   növelni,  amit  két-három részre is oszthatunk egy nap, hogy az ne  terhelje meg a kutya gyomrát.

Az  ellést  követően  megindul  a  tejtermelés,  ami ugrásszerűen emeli a  szoptató szuka energiaigényét. Ebben az időszakban akár ad libitum is  etethetjük az anyakutyát, mert ilyenkor biztosan nem fog elhízni, hiszen  szervezete a felvett táplálóanyagok  és  energia  jelentős  részét  a   kölykök táplálására fogja fordítani.

Amennyiben  jó  minőségű  tápot  választottunk  az anyaállat  számára,   nem  lesz  szükség  sem  vitamin-  sem ásványi  anyag  kiegészítésre,   hiszen  ezeket  a  szoptató szukáknak kifejlesztett tápok már  tartalmazzák.

A  kölykök  4-5  hetes  koruktól  kezdenek  szilárd táplálékot is fogyasztani az anyatej mellett. Ez természetesen hatalmas változást jelent a kiskutyák életében, ezért mindent meg  kell  tenni,  hogy  az  átállás  zökkenőmentesen  történjen. Sok  szempontból  előnyös,  ha  a  kiskutyák  ugyanazt  a  tápot kezdik enni, amit addig anyjuk is kapott, hiszen, ha áttételesen is,  de  annak  beltartalmához  már  hozzászoktak.  Érdemes megemlíteni,  hogy  az  anyaállat  méhlepényén  keresztül  a magzathoz  eljutnak  az  íz-  és  aroma-anyagok  is,  ezáltal  a kölyökkutya  számára  "ismerős"  lesz  az  anyaállat  által fogyasztott  táp.  Ennek  a  tápnak  fontos  kritériuma,  hogy  jól áztatható  és  kis  szemcseméretű  legyen,  mert  a  kölykök  így fogják tudni könnyen felvenni, megrágni és megemészteni.


A  kiskutyák  8  hetes  korukra  már  kizárólag  szilárd eleséget  fogyasztanak,  vagyis  megtörténik  a  választás.  Ezt követően   megváltozott   igényeikhez   kell   igazítanunk táplálásukat.  Következő  cikkünkben  gyakorlati  példán keresztül is bemutatjuk az itt leírtakat.


Lapozz a második részhez >> tovább <<